Magamról pár szó

Bánhegyesy Tünde: Dzsessz

du-du-dha, déjà vu,
kérdezlek, mondd csak, melyik szám ez,
mindegy, tündérem, a dzsessz, a dzsessz
jó-jó-jó, hát érezd jól magad,
száguldó a ritmus, elragad,
szólanak brilliáns szólamok,
a zongora tüzet fog, lobog,
a klaviatúra táncparkett,
förgeteges stílus, dzsesszbalett,
flitteres selyemruhában kering
a gyönyörű, rafinált, elegáns szving,
kócos, bolondos, esztelen,
vetkőzik, mindjárt meztelen,
rőt lánggal ég és vágyra szít,
érzéki nászdal, megvadít,
perzsel, úgy éget, mint a szesz,
nem kell az alkohol, csak a dzsessz,
szeress, mert szerethetsz, szeretkezz,
gondolatban is, ha szól a dzsessz, ez a dzsessz.

A repülés
A távoli horizont nem csak tekintetet vonz,
Mivel nincsen szárnyunk, képzeletünkkel szállunk,
Meglovagoljuk a szelet, megérintjük a végtelent,
Nincs már számunkra távolság, ha van elég bátorság,
Különös, új világokat látunk, melyek felett suhanva szállunk,
Lábunk súrolja a tűzhányó csúcsát, látunk sok szépet és furcsát,
Rájövünk, hogy ez csak tévedés, ha eljön a reggeli ébredés,
De jött egy gondolatom, hogy álmomat ébren folytatom,
Ecsetem megtölti a lapot, a színek közt válogatok,
Kialakul a festmény, s avval...
Már más is láthatja miket összeálmodom nappal...

A kétrészes szegedi Tisza
Tisza Part I.
Fagyos téli délutánon
Jó meleg a nagykabátom.
Híd alatt sárgásan a Tisza tekereg
Hideg szobor mellett lábam beremeg.
Nem kényeztet a napsugár
Közel került a fátyolos láthatár.
Nem zsong a nádas, mindenütt csend.
Egy fáradt varjú köröz odafent.
Elmereng a Kalapos nő...
Mi is "kéne", talán több hő?
Fejére száll a fáradt varjú,
Ebből még nem is lenne gond...
De elrebben hirtelen...
S helyén marad egy pont.
Tisza Part II.
A folyó mentén apró kavicsok közt egy hatalmas kő,
Rajta fáradt varjú ápolja tollát, akár egy igazi nő.
Csendesen kanyarog a lankák közt a Tisza,
Lapos ez a környék, mint a Mona Lisa.
Lassan, hangtalanul siklik a vízen
Egy fa letört ága, s rajta hangyák tízen.
Puhán süpped egy kóbor kutya lába a parton,
Egy alak lépdel a hídon, s kezében egy karton.
A kartonból kivesz egy távcsövet,
Szemügyre veszi a környéket, s a nagy követ.
Kihúzza magát a madár, akár egy nagykövet,
El is fordítja az alak a messzelátót,
S megpillantja a faágat, (balra-át volt).
A hangyák sorban ülnek a szélén,
A legnagyobb, talán a főnök a végén.
A kutya az alakhoz simul a hídfőnél,
Közben zajlik az élet a nagy kőnél.
Megsimogatja az ürge,
Szól az ebnek: Szaladj, Fürge!
Partot ér a bátor hangyacsapat,
Lemásznak szépen a nagy kő alatt.
Tudják, hogy erre sok morzsa vár,
Ekkor toppan eléjük a madár.
Jaj, de kááár!
De még semmi sincsen veszve,
Kóbor kutya eleresztve
Odaszalad a nagy kőhöz,
Az alak meg egy nőhöz.
Elrebben a fáradt madár,
Nincsen hangyavacsi ma már...
A többi szereplő boldog végre,
S Te is, mert a versnek itt a vége

Szekszárdon születtem. Ebben a kisvárosban egy iskolában dolgozom 1985 óta. 2009 szeptemberétől festek aktívan. Előtte összesen 5 képet festettem. 2010 elején lettem a tagja a "Bárka" Művészeti Szalonnak. Elérhetőségem: abrahambela @ gmail . com Több művész honlapját is elkészítettem: (Stekly Zsuzsa, Bágyi Zsuzsanna, Pribenszky Mária, Németh József Pál, Mözsi Szabó István, Király László, Molnár Zoltán, Szücsné Pál Ilona, Halász Anikó, Keresztes Zsuzsa, Móser Zoltán, E. Nagy Mária , Bárka Művészeti Szalon).

Munka mellett 13 évig tanítottam Európa legnagyobb magániskolájában informatikát (alap, közép és felsőfokon). Ebből az olasz tulajdonú magániskolából 2009 szeptemberében kiléptem és az így keletkezett szabadidőm nagy részét azóta festéssel töltöm. 2010-ben 6 kiállításom volt Szekszárdon. 2011-ben már Tolna megyében több helyre eljutottak a képeim (22 kiállítás). 2012-ben kiállíthattam Kaposváron, Pécsen, Kalocsán, Budapesten, Verőcén és még számos helyen. Időnként pályázatokra is beadom a képeimet. Az Evokációk 1 pályázaton a közönségszavazáson lettem első (Vén Dániel szövegével együtt). Az Evokációk 2 pályázaton a zsűri az első helyet szánta az egyik festményemnek, amihez Bánhegyesy Tünde a "Dzsessz" című verset írta. 2014-ben két képem is bekerült az Evokációk 3 című könyvbe. Ebben az évben jelent meg Wessely Gábor jubileumi (20.) Kézjegyek című antológiája, amiben a megjelenő írásokat, verseket az én festményeimmel illusztráltak. Szinte minden nap festek, amikor éppen nem kerékpározom.

A levél
Hamarosan ideér a rideg, zord tél.
Pirosra csípi arcod a fagyos szél.
Száraz faágon én vagyok már csak
egyedül, - görbe, megdermedt levél.
Megcsípett reggel a könyörtelen dér,
Küzdök parányi, rövid életemért.
Nem hagyom magam, kitartok!
Tél, szél, hideg! tőlem mit akartok?
Testvéreim a fagyos földön eltaposva,
Egymás hegyén-hátán sárban és piszokban.
Összeseprik őket, elégetik mind egy szálig.
A többi fa mind leveleitől sorban megválik.
Én még bírom, kihúzom tavaszig!
Nem hullok le mocsokba, porba.
Kifeszítem magam a széllel dacolva.
Nem állok be odalent a sorba!
Csak pár hónapig kell kitartanom...
Felfrissülök majd a lágy napsugárban,
Összeszedem magam a forró nyárban,
Esőben fürdöm, s madarak dalában.
Csendben szállingóznak a lágy hópelyhek
Körülvesznek, mint puha, finom selymek.
A szél elcsendesül, altatót dúdol.
A többiek lassan eltűnnek az útról.
Fehér paplant kapnak a mezők, rétek.
A ragyogó palásttól az utak is szépek.
Ragyog a nap, a bárányfelhők máshol legelnek.
A vadludak rég elhúztak, délen telelnek.
Leszáll az éj, csillagok tükre ragyog a havon,
Szemben az állomáson hósapkás minden vagon.
Hajnalodik lassan, megdermesztett a fagy,
Élénkül a szellő, erőm lassan elhagy.
Nagyot üvölt a szél egyszer csak hirtelen,
Elragad, felvisz a magasba - jaj nekem!
Nem zuhanok, csak szállok fel egyenesen,
Meghódítom az eget, pörögve, dértől nedvesen.
Újból ragyog a napsugár, s megszárít.
Még mindig repülök fel, nincs, ami megállít.
Nem is volt nekem olyan jó ott a faágon,
Miért ragaszkodtam? Már kicsit bánom.
Álmodom, miközben óriás sassá válok,
Alattam mezők, rétek és nyíló virágok.
Tó tükrén csillan a tavaszi napfény,
Virágszegélyt kapott az erdei ösvény.
A tisztáson ezernyi apró lepke ring.
Rigódal száll fülembe, s kakukk hangja.
Ereszkedem lassan a rezdületlen tóra.
De a kakukkhang hamis, mert ez egy óra!
Véget ért az álom, indulnom kell sajnos...
Kenyerem már pirul, belül finom sajtos.
Kilépek a házból, arcomba csap a szél,
Száraz faágon ül egyedül egy levél...